Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV    -    ADATTÁR

Felhős táj
olaj-karton, 5 cm. - j.b.l. Magyar Mannheimer G.

ÉLETRAJZI ADATOK

MAGYAR MANNHEIMER GUSZTÁV

Pest, 1859 - Budapest, 1937

Festő. Előbb a fővárosi Mintarajziskolában, később Bécsben Hans Makartnál végzett művészeti tanulmányokat. 1878-tól a müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke lett. Itt a rézkarcoló Raabnak, utána Löfftznek és Wagner Sándornak az irányításával tanult olyan sikerrel, hogy 1880-ban ezüstérmet, 1881-ben pedig dicsérő oklevelet és budapesti ösztöndíjat is kapott. Budapestre hazatérve, Benczúr-mesteriskolájában tanult a kapott ösztöndíjjal. Ekkor mutatkozott be a budapesti Műcsarnok közönségének az "Olvasó öregasszony", "A vőlegény jókilátásai" című életképekkel és néhány vázlattal. Később Bécsben Makartnak lett segédje egy dekoratív munkánál. A kilencvenes évek végén a nagybányai művésztelepen is megfordult. Ezután következett gyakran megismételt olaszországi útja. Még a sugárzó verőfény országában is híven kísérte a tompító müncheni tónus. 1901-ben "Esti hangulat" című alkotásával Társulati-díjat, 1902-ben állami kis aranyérmet nyert. 1910-ben a Velencei Biennálén "Tavasz" című festményét a Velencei Modern Képtár számára vásárolták meg. 1912-ben állami nagy aranyérmet nyert. Több ízben vett részt a budapesti Műcsarnok és a Nemzeti Szalon seregszemléin. 1913-ban, 1920-ban, 1922-ben, 1929-ben és 1933-ban kollektív kiállítása volt az Ernst Múzeumban. Stílusát a romantikus, a naturalizmus és a Makart-féle akadémikus dekoratívizmus ötvözete jellemezte. A Szinyei Társaság alapítói közé tartozott. Illusztrálta Bródy Sándor, Mikszáth Kálmán, stb. műveit. Számos műve megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában. Önarcképe a Magyar Történeti Képtárban van. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon – Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Lyka Károly: Magyar Művészet Münchenben 1867-1896 között - Corvina Kiadó, Budapest, 1982 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997