Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


P. BAK JÁNOS (Pázmándi)

Falusi utca
olaj-vászon, 50,5 x 70 cm. - j.b.l. P.Bak J.

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

P. BAK JÁNOS (Pázmándi)

Pázmándfalu, 1913. 04. 06 - Budapest, 1981

Festő. Győrben Pandur Józsefnél ismerkedett meg először a festészettel. 1929-ben a budapesti Iparművészeti Iskolában Helbing Ferenc grafikai osztályának lett a növendéke, a Képzőművészeti Főiskolán pedig (1930-37) Rudnay Gyula és Glatz Oszkár tanítványa volt. Az 5. évben Rudnay tanársegédje lett. Tanulmányúton járt Itáliában. 1947-ben egyik vezetője lett a bajai Rudnay-féle szabadiskolának. Népi tárgyú alkotásaival állandóan szerepelt kiállításokon. 1958-ban és 1962-ben gyűjteményes kiállítása volt a Csók Galériában. 1965-ben itáliai tanulmányútja alkalmából Milanóban is bemutatta műveit. Fő műfaja a figurális kompozíció, ezen belül portréval és aktfestészettel egyaránt foglalkozott . Festészetében az alföldi, valamint a nagybányai hagyományokat szintetizálta. 1937-ben megkapta a Rotary Club nagydíját, 1940-ben pedig elnyerte a Balló Ede pályázatot. Sok munkáját őrzik közgyűjteményeink: a Magyar Nemzeti Galéria, a Kiscelli Múzeum, a Szolnoki Múzeum, a Bajai Múzeum. Az olasz Prof. Galileo Gentile és az Ammassari világhírű magángyűjteményekbe is kerültek képei. Gyűjteményes kiállításai: 1955-ben és 1962-ben a Csók István Galériában; 1968-ban Egerben a Rudnay Gyula Teremben; 1970-ben Miskolcon a Szőnyi István Teremben; 1972-ben Veszprémben a Dési Hubert Teremben; 1975-ben Győrött a Képcsarnok Bemutatótermében; 1978-ban Budapesten a Derkovits Teremben; 1980-ban Pécsett a Képcsarnok Bemutatótermében; 1981-ben Nyíregyházán a Benczúr Gyula Teremben volt önálló tárlata. Emlékkiállításai: 1983-ban Baján a Városi Kiállítóteremben, 1985-ben Győrött a Városi Könyvtár Galériájában, Szolnokon a Damjanich János Múzeumban, 1987-ben Pécsett a Ferenczy Teremben, 1993-ban Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ Galériájában és 1999-ben Budapesten a Derkovits Teremben. Irodalom: E. E.: Művészet-1968/6 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Kiállítási Katalógus-2001