Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


SZOBOTKA IMRE

Kapáló asszony
pasztell-papír, 49 x 64 cm. - j.j.l.: Szobotka

ÉLETRAJZI ADATOK

SZOBOTKA IMRE

Zalaegerszeg, 1890. 09. 03 - Budapest, 1961. 05. 24.

Festő és grafikus. Budapesten az Iparművészeti Iskolában kezdte tanulmányait. Itt Újváry Ignác volt a tanára. Ezután Rómában, Velencében és Párizsban, az Académie La Palette-en folytatott tanulmányokat. A nagybányai művésztelepen is dolgozott, de igazi iskolája a francia főváros volt, ahol 1911-ben megismerkedett a kubistákkal, s hatásuk alá is került. Eleinte az absztrakt kubizmus kerítette hatalmába, később a színt, majd a fényt is belekapcsolta festői effektusai közé, ami visszavezette a formák térszerű ábrázolása felé. Ezt követően lágy szín- és fényhatásokban elmerülő festészete csak hangsúlyos képszerkezetében emlékeztet kubista múltjára. Az I. világháború Bretagneban érte a művészt. Ekkor születtek Paul Claudel "L'Annonce faite a Marie" című művéhez készült - kubista szellemű - akvarell illusztrációi. A fény által nagy síkokra redukált aktjait, városképeit 1921-ben a Belvederében állította ki franciaországi internáltságából való hazatérése után. Korai, kubista felfogású alkotásai után, formaadása tovább egyszerűsödve, derűs színharmóniákra épített nagybányai, zebegényi, balatoni, zsenyei tájképeket festett. 1913-ban Párizsban mutatta be műveit, 1921-ben Budapesten, 1926-ban pedig Hágában és Amsterdamban. 1929-ben Nagybányán is szerepelt egy csoportos bemutatón. Ebben az évben és 1931-ben a Tamás Galériában volt gyűjteményes kiállítása. 1961-ben a Csók Galériában rendezett gyűjteményes kiállítást. 1971-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg emlékkiállíását. A KUT egyik oszlopos tagja és állandó kiállítója volt. Rézkarcai a modern magyar grafikai termés javából származnak. 1930-ban elnyerte a Szinyei Társaság tájkép-díját, 1941-ben a Szinyei Társaság nagydíját. Munkásságáért Munkácsy-díjjal jutalmazták. Több művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 D. I.: Művészet-1970/11 Jurecskó László-Kishonthy Zsolt: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig - MissionArt Galéria, 1992 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 artdat Aukciós Katalógus, 2002/05