Visuart

Kortárs archívum - válogatás korábbi anyagunkból


KOVÁCS TAMÁS VILMOS

Címtelen tér
olaj-faragott fa, - 60 x 50 cm. - j.j.l. Kovács T. Vilmos 2004. okt

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

KOVÁCS TAMÁS VILMOS

Budapest, 1951. 07. 24.

Festő és grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sarkantyu Simon tanítványa volt. Minden jelentős hazai kiállításon szerepelt. Prágában, Nürnbergben, Havannában, Gronauban, Luzernben, Damstadtban, Gross Umstadtban, Hulstban is voltak bemutatói. 1982-ben Békéscsabán a Munkácsy Teremben, a fővárosi Stúdió Galériában; 1984-ben Szegeden a Bartók Galériában és Gulácsy Teremben; 1987-ben Budapesten a Képcsarnokban; 1989-ben Budapesten a Képcsarnokban és Csók Galériában voltak láthatók művei. Tanulmányúton volt Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Görögországban, Egyiptomban. Jellemzőek képein, rajzain az alakok személytelensége, a jelenetek jelentéktelensége. Nem egyedi esetekről és személyekről, hanem mindenki által átélhető és átélt korokról fest. Elismeri a hagyományok fontosságát, ám messze nem reked bele a gondolkodási vagy festői maradiságba. Következetes és egyéni arculatú művész, aki az öntörvényűségre és a sajátos világ megteremtésére törekszik. A figura, illetve a figura által elmondható mindig is érdekelte. Festészete központi eleme lett az ember, de úgy, hogy az egyénítésből mindig ki akart emelkedni, s az általánost - és ezen keresztül -, egyfajta eszmeiséget tett központi kategóriává. Kovács Tamás Vilmos festői világa erkölcsérzékeny. Ő maga is olyan személyiség, aki szellemileg is mélyenszántóan reagál a körülötte lévő eseményekre. Nem közönyös alkat, s ennek megfelelően nem a formák játéka érdekli, hanem a drámák, az emberi viszonylatok. Lehet oka keserűségre, hiszen egy gondolkodó művészt valóban joggal zaklat korunk minden mélységes válsága, de ő munkáiban, a kiábrándultságon felülemelkedve keresi az eszmét, a jobbító emberi törekvéseket. Festményei, a bennük lévő nyilvánvaló összeütközések ellenére is azonban nehezen szavasíthatóak, és a rajtuk ábrázolt személyek közt olyan feszültséggel teli légkör jön létre, mely elhitető erejű és nagyon leköti nézőjét. Figurái között nagyon kevés a kapcsolat. Általában más- és másfelé néznek; arctalanságuk nemcsak a lényegítés eszköze, hanem a tömegemberré válás, az egyéniségvesztés jele is. Ritkán látni festői eszközökkel ilyen ellenállhatatlan hatású magányábrázolást, ahol - mint a valóságban - kétségbeesetten tiltakoznak is ez ellen a "szereplők", ám ugyanakkor egyfajta sorsszerűség elfogadásával bele is törődnek. Különös Kovács Tamás viszonya a térhez. Képein igazán nincs ennek fontossága, de alkalmaz bizonyos térjeleket, melyek azonban arra alkalmasak, hogy viszonylatai, figurái egyfajta bezártságát emeljék ki. Jeleneteinek nem annyira festőileg, hanem emberileg van mélysége, ám más művészi eszközeivel a hatást mégis intenzívvé fokozza. Fontos számára a kompozíció fegyelme, rendezettsége. Általában tiszta színekkel dolgozik, az alapárnyalatokra épít, de igen érzékeny átmenetekkel, elmosódásokkal fogalmazza meg sokszor érzelmi viszonyulását. Amilyen indulatok, ütközések érezhetők munkáiból, olyan lendületű a sodrása ecsetének is. Irodalom: Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára-Szeged, 1988 Kiállítási Katalógus Feledy Balázs előszavával-1992 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997