Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


KOHÁN GYÖRGY    -    ADATTÁR

Mártélyi naplemente
olaj-vászon, 64 x 89 cm. - jelezve: jobbra lent: KOHÁN

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

KOHÁN GYÖRGY

Gyulavári, 1910. 02. 22. - Gyula, 1966. 12. 16.

Festő- és grafikusművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkár növendéke volt. 1931-32-ben Párizsban, 1935-ben Olaszországban, Milánóban járt tanulmányúton. 1936-ban Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1930-ban, 1936-ban és 1939-ben a Tamás Galériában volt kiállítása. 1932-ben és 1939-ben a Nemzeti Szalonban gyűjteményes kiállításon mutatta be szénrajzait. 1943-ban a Műbarát Galériában, 1946-ban Hódmezővásárhelyen, 1948-ban a Képzőművészek Szabad Szakszervezeténél, 1956-ban ismét Hódmezővásárhelyen, 1959-ben a Műcsarnokban és a Tornyai János Múzeumban rendezett kiállítást. 1965-ben a Magyar Nemzeti Galéria retrospektív tárlatot rendezett műveiből, 1976-ban pedig emlékkiállítást. Ezen kívül számos vidéki városban szerepelt műveivel. Elnyerte a Tornyai-plakettet (1959), 1960-ban és 1964-ben Munkácsy-díjat, 1968-ban pedig Kossuth-díjat kapott. Hagyatékát a Gyulai Múzeum őrzi. Erőteljes hatásokra épített drámai hangulatokkal teli munkái az alföldi festészet markáns, egyéni alkotásai. A tárgyak, a helyzetek, a tájak élettel telnek meg Kohán kezén, megszemélyesítenek ugyanis gondolatokat, indulatokat, szándékokat - úgy jelennek meg, hogy az ábrázolás mellett a felszólítás, a megjegyzés, a kiáltás, a mozgósítás, az ítélkezés funkcióját is ellátják. Művészetének monumentalitása, jelképteremtő festészete a modern realista törekvésekkel rokon. Többnyire figurális kompozíciókat és grafikákat készített. Művei megtalálhatók a gyulai Erkel Ferenc Múzeumban, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában. Irodalom: Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 T. G.: Művészet-1968/3 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 BÁV Aukciós Katalógus-2000/05