Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


LITTECZKY ENDRE    -    ADATTÁR

Szamos-parti táj
olaj-vászon, - jelzés nélkül

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

LITTECZKY ENDRE

Szatmárnémeti, 1880 - 1953

Festő, grafikus. Lipcsében és Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán tanult, 1906-ban pedig a főiskola növendékeként a nagybányai művésztelepen dolgozott. 1918-ban Felsőbányán festett, hol 1922-ben egy nagybányaihoz hasonló művészkolónia létrehozásával próbálkozott Nagy Oszkár, Pirk János, Tibor Ernő, Udvardy Ignác, stb. társaságában. A csoport Kolozsváron, Nagyváradon és Aradon állított ki. A huszas évek végéig állandó visszatérő vendég volt Felsőbányán. 1928 és 1940 között, Szatmárnémetiből elvándorolva eljutott Temesvárra, Szebenbe, Segesvárra és Kolozsvár környékére. Nejével L. Krausz Ilonával, aki grafikus volt, afféle vándorfestő párként barangolták be Erdély különböző vidékeit. Akárcsak Papp Aurél festőművészt, előbb az alföldi emberek "nép életképei", a szegények iránti együttérzés ragadták meg, később azonban finom művű, életteli festészetével az erdélyi színes tájak (Kalotaszeg, Torockó, az Avas, a Szamos-part) és "színes emberek" megörökítőjeként találta meg szerepét az erdélyi művészetben. Kompozíciói az erdélyi városok, tájak "történelmi-néprajzi levegőjét" közvetítik. A kései impresszionizmus modorában alkotta képeit (A szatmári Magyar utca, A kalotaszegi öregasszony szobája, Templomozás, Őszi Szamos-part), melyben fellelhetők nagybányai és felsőbányai tapasztalatai. A szecesszió duktusa jegyében metszette a "Szatmári színes foltok" című linómetszet-mappa lapjait. Elindítója volt Pirk Jánosnak és Mohy Sándornak. 1911-ben volt kiállítása Budapesten a Műcsarnokban, 1912-ben Szatmáron. 1932-ben Torockó környéki motívumokból kollektív tárlatot rendezett Budapesten. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon-1930 Banner Zoltán: Erdélyi Magyar Művészet a XX. században - Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1990 Jurecskó László-Kishonthy Zsolt: Nagybányai festészet a neósok fellépésétől 1944-ig-Missionart Galéria, 1992 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 Abigail Galéria Aukciós Katalógus, 2001/05