Árverési adatok

Név:
POLL HUGÓ
Pest, 1867 - Budapest, 1931
Életrajz:
Festő. 1886-tól Münchenben Hollósy Simon magániskolájában, majd Párizsban végezte művészeti tanulmányait. Főleg en-plein-air festett élet- és tájképeket állított ki Budapesten, amelyeket főleg pasztell-technikával festett. Eleinte ízzó fehér színekkel és kemény árnyékolással festette képeit, később eljutott a fény és árnyék harmonizálásáig. Évekig dolgozott Franciaországban. Főleg Bretagne, Normandia és Pas de Calais motívumait festette, közben pedig itthon a Balaton vidékén és Dömösön magyar tárgyú képeket is festett. 1903-ban "Hazatérő búcsúsok" című képével megnyerte a Képzőművészeti Társulat nagydíját. E munkájára Párizsban Mention honorablet kapott. 1920-ban állami pasztelldíjat nyert, 1921-ben kitüntető elismerésben részesítették, 1924-ben pedig magyar zsánerképeivel a Tolnai Simon-díjat nyerte. 1907-ben, 1923-ban, 1928-ban a Műcsarnokban volt kollektív kiállítása. Több alkotása a Magyar Nemzeti Galériában és állami gyűjteményekben nyert elhelyezést. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Lyka Károly: Magyar Művészet Münchenben 1867-1896 között - Corvina Kiadó, Budapest, 1982 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997
 
 
# Cím Tnika m sz Jelzés Megj. Kiár Leár Dátum Ás Árverező Tsz
1. Halászbárka pl-p         0.- 0.- 2022-12-19  .    
2. Normandia pl-v         0.- 0.- 2022-12-19  .    
3. Kikötő pl-p         0.- 0.- 2022-12-07  .    
4. Folyópart Bretagne-ban pl-p         0.- 0.- 2022-10-18  .    
5. Napsütötte dombok pl-v         0.- 0.- 2022-10-18  .    
6. Vitorlások (Tükröződés), 1910 körül pl-p         0.- 0.- 2022-10-14  .    
7. Faluvége, 1904 pl-v         0.- 0.- 2022-10-01  .    
8. Normandiai táj pl-p         0.- 0.- 2022-05-31  .    
9. Francia tengerparton, 1910 körül pl-p         0.- 0.- 2022-05-24  .    
10.
Vitorlások a kikötőben pl-p         0.- 0.- 2021-12-20  .    
11.
Kikötő (Halászhajó), 1919 o-v         0.- 0.- 2021-12-20  .    
12.
Csónak a folyóparton pl-p         0.- 0.- 2021-12-19  .    
13.
Tengerpart pl-k         0.- 0.- 2021-12-19  .    
14.
Tengerpart pl-k         0.- 0.- 2021-12-09  .    
15.
Virágoskert pl-p         0.- 0.- 2021-10-17  .    
16.
Folyóparti táj pl-p         0.- 0.- 2021-10-11  .    
17.
Hajók a kikötőben pl-p         0.- 0.- 2021-10-11  .    
18.
Pihenő o-v         0.- 0.- 2021-09-28  .    
19.
Folyóparti naplemente pl-p         0.- 0.- 2021-06-17  .    
20.
Nyár a földeken pl-p         0.- 0.- 2021-06-17  .    
21.
Tengerpart, 1913 pl-p         0.- 0.- 2021-06-14  .    
22.
Patakpart pl-p         0.- 0.- 2021-06-08  .    
23.
Tengerpart pl-k         0.- 0.- 2021-06-02  .    
24.
Falu vége pl-p         0.- 0.- 2020-12-09  .    
25.
Vásár pl-k         0.- 0.- 2020-12-05  .