Árverési adatok

Név:
BORNEMISZA GÉZA
Nábrád, 1884 - Vác, 1966
Életrajz:
Festő. 1902-ben már a nagybányai festőiskolában tanult. Thorma János kedvenc tanítványa volt, de a többi mester is felfigyelt tehetségére, így Ferenczy Károly és Réti István is értékes korrektúráikkal irányították. A fővárosi Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy tanítványa volt. 1904-ben Párizsba utazott és a Julien Akadémián tanult, de eljárt Delecluse magániskolájába is, ahol megismerkedett Leon Steinnel. A neves amerikai műgyűjtő ismertette meg Matisse-szal és Picasso-val. Tanulmányokat folytatott Matisse 1906-ban megnyílt magániskolájában. Végül Münchenben fejezte be tanulmányait, majd 1909-ig a nagybányai művészetelepen dolgozott. Ekkor a Kecskemétre induló Iványi-Grünwald Béla kiséretéhez csatlakozott, s részt vett a művésztelep megszervezésében. Néhány évig itt dolgozott, a szabadiskolában korrektúrát is vállalt. 1919-ben megbízták a budapesti Belvárosi Szabad Festőiskola vezetésével. Már 1906-ban szerepelt tárlaton a Könyves Kálmán Szalonban, majd a fiatalok tárlatán 1910 telén a Művészház ban. 1922-ben kiállított a Belvederében, 1928-ban, 1929-ben, 1932-ben a Tamás Galériában, 1927-ben a pedig Műcsarnokban. 1930-ban, 1933-ban, 1934-ben, 1936-ban, 1938-ban a Nemzeti Szalonban, 1922-ben, 1931-ben, 1940-ben a Szépművészeti Múzeumban mutatta be munkáit. A KUT egyik alapító tagja volt, s ugyanakkor aktív tagja volt a MIÉNK nevezetű művészcsoportnak is. Munkái közül a tájképek hosszú sora emelkedik ki, de szívesen festett csendéletképeket is. Ecsetkezelése a Cézanne utáni festőgeneráció stíluskorszakának nyomait viseli, széles és vázlatos formái mögött franciás finomság lappang. Vízfestményeinek hosszú sorozatát választékos artisztikum jellemzi. 1960-ban kiállítással jelentkezett az Ernst Múzeumban. Több alkotását a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Angliában Adrian Bury, a "Watercolour painting of today" című könyvében méltatta művészetét. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Művészet-1966/12 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997
 
 
# Cím Tnika m sz Jelzés Megj. Kiár Leár Dátum Ás Árverező Tsz
1. Kora tavasz, 1958 o-v         0.- 0.- 2022-12-06  .    
2. Táj árnyas fával, 1958 a-p         0.- 0.- 2022-10-01  .    
3. Kilátás a kertből, 1930 o-v         0.- 0.- 2022-05-24  .    
4.
Nyári reggel Tihanyban, 1958 a,c-p         0.- 0.- 2021-12-20  .    
5.
Női akt, 1935 o-v         0.- 0.- 2021-12-07  .    
6.
Kertrészlet hortenziával, 1925 o-v         0.- 0.- 2021-10-17  .    
7.
Badacsony, 1961 a-p         0.- 0.- 2021-10-02  .    
8.
Park (Nyári fények), 1921 o-v         0.- 0.- 2021-06-14  .    
9.
Vízparton vízfesték-p         0.- 0.- 2021-06-08  .    
10.
Koratavasz, 1956 a-p         0.- 0.- 2021-06-08  .    
11.
Nyári falurészlet, 1934 a,tem-p         0.- 0.- 2021-06-08  .    
12.
"Reggel a Kistanyán", 1920 o-v         0.- 0.- 2020-12-01  .    
13.
Külvárosi részlet, 1933 o-v         0.- 0.- 2020-12-01  .    
14.
Falusi utca kondával, 1924 o-v         0.- 0.- 2020-09-15  .    
15.
Villakert o-v         0.- 0.- 2019-12-16  .    
16.
Enteriőr gyümölcscsendélettel és madárkalitkával, 1919 o-v         0.- 0.- 2019-12-16  .    
17.
Tihany, 1960 o-v         0.- 0.- 2019-12-10  .    
18.
Meseváros alkonyatkor o-fr         0.- 0.- 2019-12-10  .    
19.
Szoba afrikai szoborral, Budapest, 1914 o-v         0.- 0.- 2019-12-10  .    
20.
Domboldal tehenét legeltető pásztorral, 1956 o-v         0.- 0.- 2019-12-03  .    
21.
Rózsadombi villakert, 1923 o-v         0.- 0.- 2019-10-11  .    
22.
Erdei út, 1921 o-v         0.- 0.- 2019-05-20  .    
23.
Napsütötte kert (Méhes), 1933 o-v         0.- 0.- 2018-12-17  .    
24.
Késő délutáni fények, 1928 o-v         0.- 0.- 2018-12-17  .    
25.
Őszi hagulat a-p         0.- 0.- 2018-12-04  .