Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


ENDRE BÉLA    -    ADATTÁR

Havas faluszél
olaj-vászon, 48 x 63 cm. - jelzés nélkül Dömötör János szakvéleményével

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

ENDRE BÉLA

Szeged, 1870. 11. 18. - Mártély, 1928. 08. 12.

Festő és iparművész. Mérnöknek készült. Rajzolni Kacziány Ödöntől tanult, majd Párizsban és Rómában folytatta tanulmányait. Római és párizsi útjait követően teljesen a festészetnek szentelte életét. Hódmezővásárhelyen Tornyai János festőművésszel dolgozott együtt. Munkái szinte kizárólag az Alföld motívumvilágával kapcsolatosak. Tisza-menti füzeseket festett finom lírával. Stílusa a Tornyai Jánoséval rokon, de gyengédebb. Kiadósan részt vett a hódmezővásárhelyi majolikatelep megalapításában, valamint a modellek tervezésében. 1899-től Tornyai Jánossal közösen többször szerepelt munkáival szegedi tárlatokon. 1912-ben Hódmezővásárhelyen, 1913-ban Makón, 1914-ben Aradon volt kollektív kiállítása. 1905-től a fővárosban mutatta be táj- és életképeit. Halálát követően több emlékkiállítást rendeztek műveiből, 1950-ben és 1958-ban a vásárhelyi Tornyai Múzeumban, 1951-ben a budapesti Fényes Adolf Teremben, 1971-ben pedig a Magyar Nemzeti Galériában. Irodalom: Éber László: Művészeti Lexikon - Győző Andor Kiadása, Budapest, 1930 Művészeti Lexikon - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997