Visuart

XX. századi archívum - válogatás korábbi anyagunkból


SZÁSZ ENDRE    -    ADATTÁR

Női portré
olaj-farost, 50 x 50 cm. - j.j.l.: Szász E.

további tétel(ek)

ÉLETRAJZI ADATOK

SZÁSZ ENDRE

Csíkszereda, 1926. 01. 07 - Mosdós, 2003. 08. 18.

Munkácsy-díjas grafikus és festő. Marosvásárhelyen kezdte művészeti tanulmányait, első mestere Ciupe Aurél volt. 1946-ban húsz évesen települt át Erélyből. A budapesti Képzőművészeti Főiskolára abban az évben hatszázötven jelentkező közül csupán két embert vettek fel abszolút szótöbbséggel, az egyik Szász Endre volt. Szőnyi István osztályába került. Már az első órán felhívta magára a figyelmet kijelentéseivel, ugyanis tartott attól, hogy minden hallgatóra a főiskolán Bernáth Aurél, vagy Szőnyi István egyénisége nyomja majd rá a bélyegét, ezért megkérte mesterét, Szőnyit, hogy ne korrigálja rajzait, csak osztályozza azokat. Szőnyi kiváló pedagógusként igazat adott eme tudatos kívánságnak, mivel ő is azt vallotta, hogy egy festőnövendéknek csakis két dologból lehet tanulni: a természettől és a klasszikusoktól. Ezen az órán született meg a tehetsége és a szókimondása révén a festőt mindmáig körülvevő "Szász Endre legenda". Pályáját mint festő kezdte, de 1955 óta mint grafikus is tevékenykedik. Több száz könyvet illusztrált (Villon összes versei, Kalevala, stb.), s az ebben alkalmazott "vonalrajz" technikája révén nyert számos nemzetközi elismerést is. Az 1960-as évek óta számos hazai és külhoni kiállításon szerepelt. Alkotásait bemutatta Sao Paulo-ban és a Velencei Grafikai Biennálén is. Bravúros technikai megoldású lapjai (olaj-grafika) és könyvillusztrációi nagyon népszerűek. 1965-ben Munkácsy-díjjal jutalmazták. Sokoldalúságát egyértelműen bizonyítja, hogy a rézkarcművészet terén is igen kimagasló eredményeket ért el. 1964-ben a British Museum pályázatán a rézkarcaival illusztrált könyve (Omar Chajjam: Rubayat) bekerült a XX. század harminc legszebb könyve közé. Vágyott művészetének objektív megítélésére, ezért egy ideig Kanadában, majd egy évtizedig az USA-ban tevékenykedett. A klasszikus mesterek technikájából merítő, s azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával széles körben ünnepelt festővé vált. Bátran tárta fel szemlélőinek technikai tudását, s alkotásának folyamatát, ezért számos olyan kiállításon vett részt, ahol a megnyitóra érkező publikum előtt festette meg kiállításának képeit. Hazatérve egy újabb műfajban kamatoztatta tehetségét, a porcelán - mint számára eddig kiaknázatlan terület - némi felfogásbéli változást is hozott a festő számára. A Hollóházi Porcelángyár stúdiót alapított nevével. E tárgyakon gazdagodva jelent meg motívum-rendszere. Visszafogottan szép opálos-szürkében játszó képzeletbeli alakokat és vadul búrjánzó keleti motívumokat alkalmaz a porcelánfestésben. Alkotásai helyet kaptak hazai és külföldi közgyűjteményekben, valamint magángyűjteményekben. Irodalom: Sz. R. - Szász Endre Művészet - 1985 Dr. Szabó – Kállai: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona - Nyíregyháza, 1997 BÁV Aukciós Katalógus - 2002/04